Könyveink
Megjelent
|
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra, Ókor |
A legújabb tudományos kutatási eredményeket bemutató tanulmányok gyűjteménye ez a hiánypótló kötet, amely a történelem, a régészet, a művelődés és a nyelvészet témakörében jártas, neves magyar és külföldi (mongol, török, orosz, holland, azeri, japán, kínai, kazak) szakemberek közreműködésével készült.
Mind térben, mind pedig időben átfogó képet kapunk elődeink, a hunok életéről - számos tudományos ténnyel alátámasztva.
Idén 25%-os kiemelt kedvezménnyel kapható!
|
A Hold fiainak története
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra, Ókor |
Aradi Éva 2005-ben megjelent, nagysikerű A hunok Indiában című könyvében a fehér hunokról, azaz nemzetközileg ismert nevükön a heftalitákról írt. Mostani kötetében a heftaliták részbeni elődeiről, egy másik Belső-Ázsiából származó népről: a kusánokról számol be.
Ez a nép időszámításunk kezdetétől körülbelül háromszáz évig uralkodott a mostani Afganisztán, Kelet-Irán, Pakisztán területén és India északi felén.
|
Huni fáraótól a Szent Koronáig
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra, Ókor |
A feltámadás,a kikelet egyiptomi hieroglifáit, a keresztény tanok eredetét kutatjuk.
Meglepetésünkre utunk a Szent Korona kupolájához vezetett.
Megkövesedett dogmák, tudományként számon tartott nézetek sorát tettük mérlegre.
Könnyűnek találtattak.
A hieroglifák végül is megszólaltak...
A Szent Korona szimbolikája új titkokat fedett föl...
|
A DUNHUANGI SZIKLATEMPLOM MANICHEUS KÉZIRATTEKERCSEI
Témakör: Ókor |
A manicheizmus egykoron a legnagyobb világvallás volt, amely Perzsiából kiindulva bejárta Európa és Ázsia majd minden országát, sőt Afrika legtekintélyesebb birodalmát, Egyiptomot is. Egyes vélemények szerint a honfoglalás előtti magyarság szintén a manicheus kereszténységet gyakorolta.
|
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra |
Az azeri akadémikus és magyar kutatótársa, aki több mint 3 évet töltött Azerbajdzsánban, egy történelmi jelentőségű felfedezést tett: ez maga a "hiányzó láncszem" őstörténetünkben.
Mi történt a "szavárd-magyarokkal" a XIII-XIV sz-tól? Hogyan kerültek magyarok már 750-ben Azerbajdzsánba? Mit rejt az ősi derbenti forrás, a Derbendnáme? Van-e kapcsolat Dagesztánban a hunok és a magyarok között?
Ezekre az alapvető kérdésekre keresi és adja meg a választ a két kutató, miközben számos FF képpel és 16 színes oldalon mutatja be Azerbajdzsán kultúráját, középkori városait, régészeti leleteit és antropológiáját.
A hiteles magyar őstörténet iránt érdeklődők számos tudományos újdonságot találnak ebben az átfogó műben.
|
MAGYARSÁGTUDOMÁNYI TANULMÁNYOK
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra, Ókor |
A magyarság eddig eltitkolt hiteles őstörténetéről és igaz történelméről, a magyar nyelv eredetének feltárásáról írt könyvet 29 neves magyar tudós és kutató. A könyv bemutatja eleink és a rokon népek történelmét az őstörténettől kezdve az '56-os forradalomig, a magyarság kultúráját - zenéjét, írását, nyelvét, népi hagyományait - és hitvilágát, a Szent Korona misztériumát.
A témakörben járatlan olvasó számára is érthetően, világosan megfogalmazott tanulmányok nem csak elgondolkodtatóak, érdekfeszítőek, de számos, eddig megválaszolatlan kérdést is világossá, érthetővé tesznek.
A könyv személyesen megrendelhető ill. megvehető az MVSZ-nél (Bp., Semmelweiss u. 1-3., tel.: (1) 267-4513)!
|
KIRÁLYI MÁGUSOK ŐSNÉPE A MAGYAR
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra, Ókor |
Grandpierre Attila, a csillagász-kandidátus-zenész-író legújabb könyvének központjában személyes életünk, a magyarság és az emberiség jövõjének kulcskérdése áll: miféle felemelõ erõnek köszönhetõ az emberi öntudat megszületése?
A választ az õsidõk rendkívüli népe, a Tarih-i-Üngürüszben szereplõ "rendkívüli teremtmények" népe, a királyi mágusok népe, a magyar nép különleges nemzetségcsaládja hordozza.
Könyvünkben megmutatjuk, hogy nemzeti jelképeink páratlanul mélyreható és kristálytiszta õsi természettudományos világképe a királyi mágusok jelképekbe foglalt testamentuma. A királyi mágusok adták az õsidõk magyar napkirályait, feladatuk a Föld népeinek védelmezése volt.
|
A Szent Korona eszme a magyar történelemben és közjogban
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra |
A kötet a magyar történelem sorsfordító korszakait, eseményeit, összefüggéseit tárgyalja nyolc kronológiailag és tartalmilag egymásra épülő és kiegészítő tanulmányban. Az írások, mint egymás után következő fejezetek, az elmúlt 1100 év magyar államának egymást követő korszakainak közjogi és politikai gondolkodását mutatják be. (tovább)
Ld még: www.hun-idea.com
|
A TÖRTÉNETI NYELVÉSZET ÉS A MAGYAR NYELV EREDETE Angela Marcantonio válogatott tanulmányai
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra |
Angela Marcantonio, a római La Sapienza Egyetem nyelvész-professzora idén megjelent, nagysikerű, "Az uráli nyelvcsalád" c., heves vitát kiváltó könyve után azokat a tanulmányait tárja a magyar olvasóközönség elé, amelyekben a magyar nyelv "finnugorságának" kialakulását, történelmi hátterét és a korabeli kutatások tudományosságát (illetve tudománytalanságát) vizsgálja - előítéletek nélkül. Következtetései alapján bebizonyosodik, hogy az egész "uráli-elmélet" megalapozatlan és érvénytelen. Marcantonio professzor kutatásai nagy vihart kavartak a történeti nyelvészetben - ezt a vitát azonban már nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
Ld még: www.hun-idea.com
|
Témakör: Magyar hagyomány és kultúra |
Padányi könyve az ifjú Széchenyiről szól: arról, hogy a sikertelen, előléptetése érdekében hiába fáradozó gróf huszárkapitány miképp válik egy évtized alatt a kor Magyarországának, az egész Habsburg Birodalomnak, sőt a korszak egész Európájának legjelentősebb gondolkodójává és politikusává.
Ld még: www.hun-idea.com










